Az előző oldalon a gyártófolyamatok szabályozott állapotban tartásának előnyeit tekintettük át, itt pedig az ezzel kapcsolatos jelentősebb problémákkal találkozhatunk.

A szórástényezők feltárása csak a legritkább esetben egyszerű feladat

Ennek a szakmai feladatnak a megoldásához – amelynek során szintén alkalmazhatóak matematikai statisztikai módszerek is – valójában kutatói vénával, szakértelemmel, vagy legalább is érdeklődéssel megáldott munkatársakra van szükség. Nem kétséges, hogy sok helyen ténylegesen rendelkezésre áll ilyen személy. (Ha ezt a weboldalt olvassa nagyon valószínű, hogy Ön is ilyen.) A termelési kényszer körülményei között még nekik sincs lehetőségük, idejük, energiájuk ennek a tevékenységnek a végigviteléhez.

A feltárt szórástényezők hatásának kiküszöbölése nem mindig lehetséges, vagy gazdaságos

Előfordulhat, hogy a menedzsment célszerűbbnek tartja, egy 100 %-os gépi (rosszabb esetben kézi) ellenőrzés, osztályozás, válogatás alkalmazását. Egyáltalán nem biztos, hogy ez az olcsóbb, hiszen a berendezések és a munka ára, valamint a kiszelektált nem megfelelő termékek költsége, esetleg a környezetet fölöslegesen terhelő, vagy károsító volta tagadhatatlan.

A munka megkezdése előtt még megközelítőleg sem lehet tudni, hogy mekkora szóráscsökkenés és ebből fakadó gazdasági eredmény érhető el, és mennyi munka árán

Ennek az információnak a hiányában nem lehet megalapozottan kiválasztani, hogy melyik termékjellemzővel érdemes foglalkozni, vagy eldönteni hogy milyen sorrendben érdemes foglalkozni a különböző termékjellemzők folyamatszabályozási tevékenységével. A probléma első részére létezik megoldás, mégpedig a Minőség Kapacitás Elemzésnek elnevezett módszer, de sajnos ennek elvégzése önmagában is összemérhető nagyságrendű feladat a szórástényezők feltárásával.

Álmegoldások, vagy a megoldással való foglalkozás látszatának fenntartása

Például SPC – statistical process control, statisztikus folyamatszabályozás bevezetése, de a szórástényezők kiküszöbölése nélkül. Tévedés ne essék nem az SPC-vel van a gond, hanem a nem megfelelő alkalmazásával. Itt egy eléggé elterjedt tévhitet szeretnék eloszlatni. Az SPC csak a nevében folyamatszabályozás. Ha bevezetésével párhuzamosan nem fogunk hozzá a folyamat szabályozott állapotba hozásához az SPC-vel csak küszködni fogunk. (Hacsak a folyamat nincs eleve szabályozott állapotban.) Ennek a „küzdelemnek” a főbb útjelzői, hogy

• a folyamat adataiból származtatott ellenőrző határok alkalmazhatatlanok, mert a kártyapontok nagy része kívül esik azokon,
• az ellenőrző határok önkényes szélesebbre állítása sem hoz eredményt, mert a középső harmad teszt, vagy az elállítódásra illetve a megfutásra vonatkozó 7-es szabályok miatt túl gyakori beavatkozások válnak szükségessé, de
• ezeknek a szabályoknak a hatályon kívül helyezése sem oldja meg a helyzetet, mert így az eloszlásvizsgálaton még mindig megbukik a dolog. Ha pedig
• az eloszlásvizsgálat szignifikancia szintjével próbálnánk meg manipulálni, az csak kismérvű szabályozatlanság esetén vezethet „sikerre”, nem is beszélve az adatok meghamisításáról, vagy egyéb szörnyűségekről.

Erről a témáról e helyen dióhéjban ennyit. Ha erről többet szeretne tudni, akkor a
„Bevezetés a szabályozott folyamatok világába” c. hírlevél indító cikk-sorozatának
„Mi a baj a C_pk-val” című írásában találhat bővebb anyagot.

Mint láthatja a problémák áthidalhatatlannak tűnnek, pedig megvan a megoldás.